Sziasztok Molyok! Elég régóta tartozom már ezzel a könyvvel, szóval vettem a fáradtságot és belekezdtem a kritikába.
Fülszöveg:
Szép új világ?
Egy olyan társadalomban,
ahol a nemkívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják,
három szökevény száll szembe a rendszerrel, mely "bontásra ítélte" őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei,
mert túl sok a baj vele.
Risa árva, és ezért jelölték ki a bontásra,
hogy spóroljanak a költségeken.
Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei
már születése pillanatában eldöntötték.
A véletlen sodorja őket egymás mellé,
és a kétségbeesés tartja össze őket,
ahogy árkon - bokron át menekülnek,
miközben tudják, hogy az életük a tét.
Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat,
már nem bánthatják őket - de amikor egy egész világ vadászik rájuk,
a tizennyolc nagyon - nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?
A kritikám spoiler-t tartalmazhat!!!
Ez a könyv valami hihetetlen volt.
A nagyszerűen felépített cselekmény, a nézőpontváltások, a szerethető karakterek.
Mégis egy valamit nem értek?
Hogy lehet valakinek jó érzés szétbontatni a gyerekét?
Nem vagyok szülő, még csak közel sem vagyok hozzá, de nem lennék képes ezt tenni a gyerekemmel.
Connor Lassiter. Az elejétől kezdve imádtam a karakterét és ez az egész könyv alatt így volt. Bátor, vakmerő, de mégis van benne valami emberi.
Hiába gyilkolt volna a saját életéért, az ösztönei mindig emberiek voltak.
A problémám csak az volt, hogy megkedvelte Risa-t.
Ha már itt tartunk, Risa karaktere nem lett a szívem csücske, éppen ezért is idegesített a Connor-al való szorosabb kapcsolata. A történet közepéig kb. csak magával törődött. Azt akarta, hogy történjen bármi, de neki mindig jó legyen.
Levi Jedediah Calder. Legszívesebben sokszor addig ütöttem volna, amíg észhez nem tér. Mégis ki a franc élvezné azt ( még akkor is ha ebben nevelték bele), hogy önkéntesen feláldozza magát, mint tized? Én nem lennék ennyire ostoba az biztos.
Lev mikor találkozik Cyrus Finch-el, akkor láttam meg benne azt a fiút, aki harcolni akar az életéért. Aztán megint tizedként köt ki az átalakító táborba, ráadásul még fel is akarja magát robbantani. Normális az ilyen? Kérdem én.
Cyrus karakterét kedveltem. Nagyon érdekesnek találtam, ami vele történt és azon izgultam, hogy Shusterman mit fog kihozni ebből a kettős tudathasadásos állapotból. Így tudnám a legkönnyebben megnevezni azt, hogy valaki más is van a fejünkben.
Aztán ott volt még Roland, akit az elejétől fogva kedveltem. Tudtam, hogy magának akarja a vezető pozíciót és, hogy bármit megtenne azért, hogy ő életben maradjon, de egyszerűen képtelen voltam utálni őt.
A történet végén, egyszerűen leblokkoltam. Iszonyatos volt végigolvasni azt, ahogyan szétbontanak egy embert. Annyira morbid volt az egész, hogy legszívesebben bevertem volna valaki képét, hogy ennyire érzéketlen emberek nem létezhetnek. De sajnos meghalt, akit annyira szerettem és bár fájdalommentesen, azért nekem elég sok fájdalmat okozott.
Hayden volt még az, akit annyira megkedveltem, meg talán picit az Admirális.
Összefoglalva nagyszerű könyv volt, bárkinek ajánlom, aki szereti az ilyen könyveket.
Borító: Nagyon tetszik, bár nem értem azt a tűzszerűséget a kéz körül. Vagy az vér?
Kedvenc karakter/ek: Connor, Roland, Cyrus, Hayden, Admirális
Utált karakter/ek: Risa és (talán egy picit) Lev
Amit imádtam: Az izgalmas jeleneteket, hogy kit miért ítéltek bontásra, a sok akciót
Amit utáltam: A bontás folyamatát, a karakterek ostoba tetteit
Sztori: 5/5** - zseniális és izgalmas.
Puszii: Viki☺♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése