Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

James Arthur: Say You Won't Let Go

Sziasztok! Még mielőtt belekezdenék ebbe az elég hosszú kritikába, szeretném veletek közölni, hogy megváltozott egy kicsit a bejegyzés formája. Sosem írok arról, amit pontozással megemlítek a bejegyzések végén, szóval most kapnak egy kis külön figyelmet ezek az opciók is. Ha felkészültetek - amire igazából nekem kellene - akkor el is kezdhetjük. 

Louisa Clark elégedett az életével. Szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta él, a munkáját a kávézóban. Szereti a családját, a zsúfolt házat; ahol apjával, anyjával, egyik nagyapjával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával együtt lakik. És talán még Patricket is szereti, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Ám egy napon Lou szépen berendezett világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és hogy továbbra is támogatni tudja a családját, Lou elvállalja egy férfi gondozását, aki súlyos balesete után mogorván tölti a napjait. 

Will Traynor gyűlöli az életét. Hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie álmos és unalmas szülővárosába, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. A lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínesnek tűnik. 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve sem találhatnánk. Vajon képesek lesznek - e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról? 

Fogalmam sincsen, hogy hol is kezdjek ennek neki. Még friss az élményem róla és elég nehezen jönnek a megfelelő szavak. Annyit biztosra tudok, hogy mind az olvasás, mind a filmnézés és még most az írás alatt is megszakadt a szívem. Őrületesen. 

Az egész könyv nagy hatással volt rám. Kezdve attól, amikor Lou és Will találkoztak, mindaddig, amikor már nem volt tovább. Sosem éreztem még magam ennyire összetörve. Louisa Clark. Ha nem lennél, ki kellene találni.  Egy erős, kitartó, csodálatos ember. Olyan, akit mindenki csak remélhet maga mellé. Ilyen nőt nem mindenhol talál az ember. Nem vagyok benne biztos, hogy hasonló helyzetben mindezt kibírtam volna. Ha jobban belegondolok, nem. Nem bírtam volna úgy élni tovább, hogy ő már nincsen velem, még ha a saját döntése miatt is. 

Will Traynor. Őszinte leszek. Ő volt rám a legnagyobb hatással az egész könyv alatt. Annyira büszke voltam rá. Mégis olyan sokáig haragudtam rá. Aztán átéreztem a helyzetét és belegondoltam, hogy én akartam - e volna úgy élni tovább, ahogyan neki kellett volna. Valószínűleg nem. Tiszteltem mindazért, amin képes volt keresztülmenni. Olyan, mintha egész életemben ismertem volna. Úgy szippantott be az ő világa, hogy már nem is tudtam, hogy mi is pontosan a valóság. Elbűvölt, mégis fájdalmat okozott. 

A valaha volt legjobb fej ápolói díjat Nathannak kellene adni. Annyira elképesztő volt. Annyira különleges. Sokat nevettem rajta, aztán persze mindig az olyan részeknél sírtam el magam, amikor nem is volt min sírni. 

Akkor lőjenek fejbe, amikor valaha is összejövök egy olyan férfival, mint amilyen Patrick volt. Komolyan mondom, hogy az az utálat, amit iránta éreztem nem fogható semmihez. Arrogáns, gyerekes seggfej volt. Idézem Lou-t : "hülye fasz". Ő mondta, nem én.  Minden egyes dolog, amit tett irritált. Az a rengeteg futás, hogy csak akörül forgott az egész élete, azt meg persze le sem szarta, hogy a barátnője teljesen kikészült. De hát végül is kit érdekel, neki az Xtreme Vikinges hülyeség volt a fontos. 

Aztán ott vannak a szülők. Annyira megosztó véleményem van róluk. Camilla és Josie. A két anya. Volt olyan pillanat, amikor mind a kettejükkel együtt tudtam érezni, de volt olyan is, amikor egy jó nagy pofon visszahozta volna őket a valóságba. Steven ás Brandon. Bírtam őket, habár voltak dolgok, amikbe nem értettem velük egyet. 

Treena az elején nekem kissé beképzelt volt, viszont a végére megszerettem. Thomas és a nagyapa pedig egy kis felfrissülés volt a sok drámában. 

Will levelén bőgtem, mint egy ötéves és bárki bármit mondjon nekem, ezt a pasit nem lehet nem megsiratni és megszeretni. 

Alkotóértékelés

Kezdem az egyáltalán nem fájdalmas részekkel talán. Ilyen például az írónő. Rengeteg szenvedély, érzelem és tehetség van ebben a nőben. Több, mint amennyit valaha gondoltam. Megríkatott, összetört, felépített, majd ismét darabokra zúzott. Talán nem túlzok, ha az mondom, hogy megváltoztatta a nézetemet és az álláspontomat is ilyen helyzetek terén. Egy picit mindvégig úgy éreztem, mintha egy hatalmas kötéllel fojtogatnának, én pedig még csak sikítani sem tudnék.

Kedvenc karakterek

Lou, Will és Nathan, habár gondolom erre mindannyian rájöttetek. Annyi erős volt ebben a három emberben, amennyi mindannyiunkban együttvéve sem lesz soha. Maradandóakká váltak számomra. Felejthetetlenekké. 

Kedvenc részek

Na, szóval. A tíz napos nyaralás. Olyan szinten imádtam, hogy szavakat sem találok rá. Minden egyes nap, még az utolsó is teljessé tette az élményeimet. Homokos part, napsütés, sok víz, búvárkodás, szörf, egyszóval: minden, ami kell. Külön pozitívum volt, hogy Will mennyire jól érezte magát. Imádtam azt a pár napot, amit a nyaraláson töltöttek. 

Habár a kedvenc részeimet sorolom itt, muszáj megemlítenem a Dignitast. Teljesen kikészített, ahogy erről olvastam. Eleinte úgy gondoltam, hogy milyen szülő az, aki elviszi a gyerekét erre a helyre és támogatja is benne. Aztán beláttam, hogy ez sosem a szülő döntése. Egy bizonyos kor után semmiképp. 

Kedvenc idézetek

• Hát, ennyi lenne. Egyenesen a szívembe találtál, Clark. Már az első napon, amikor besétáltál a nevetséges ruháiddal, a rossz vicceiddel, azzal, hogy képtelen vagy palástolni az érzéseidet. Sokkal jobban megváltoztattad az életemet, mint ez a pénz valaha is meg fogja változtatni a tiédet. Nem gondolj rám túl gyakran. Nem akarok úgy gondolni rád, hogy bömbölsz. Csak élj jól. Csak ÉLJ. Szeretlek. 
• Egy pillanatig habozott, aztán megcsókolt. És én arra az egyetlen pillanatra mindent elfelejtettem - a millió és egy okot, hogy miért nem kellene ezt  csinálnom, a félelmeimet, azt, hogy miért is vagyunk ott. Csak Will maradt és én, egy szigeten a semmi közepén, ezernyi fényesen ragyogó csillag alatt. 

A filmről

Érzem, hogy a legtöbben kövekkel dobálnátok meg mindazért, amit most leírok. Igen, tudtam sírni rajta. Igen, szép volt. Igen, megérintett. Mégis akkorát koppantam, olyan nagyot csalódtam benne, hogy majd lefordultam az ágyról. Csodás lett volna egy külön sztorinak. Ugyanis körülbelül annyi köze volt a könyvhöz, hogy éppen tudni lehessen, hogy a regényből készült. Patrick is olyan szinten idegesített (az a hang), hogy legszívesebben átnyúltam volna a képernyőn és megfojtottam volna. Az egyedüli, amit igazán élveztem a filmben az Sam Claflin elképesztő színészi tehetsége volt. 

Összességében véve, a könyvet öt pontból természetesen öt pontra értékelem. A filmet viszont sajnos csak háromra. 

Ezzel nem akarok senkit elbátorítani akár az olvasástól, akár a film megnézésétől, csupán alkottam egy véleményt. 

Puszii: Viki💖